2011. július 09. - Szekérfesztivál 2011. - A túra leírása
A Lélekvándor Klub rendhagyó kirándulása a budapesti Ratha-yātrā ünnepségen való részvétel volt.
Időpont: 2011.
július 9. (szombat)
Útvonal: a szekeret húzva a Hősök teréről az Andrássy úton a Vörösmarty térre
A Ratha-yātrā egy színpompás szekérfesztivál, amelynek hagyománya Indiában több ezer évre nyúlik vissza. A karnevál Budapesten 18-adszor került megrendezésre. Az ünnepség különlegessége, hogy Krisna Jagannātha formájában testvérével, Baladevával és húgával, Subhadrāval kijön a templomból, és végtelenül kegyes hangulatában mindenki számára láthatóvá teszi Magát. Isten sajátos formái egy gyönyörűen feldíszített szekéren ülnek, s híveik zenés-táncos felvonulás közepette kötéllel húzzák a szekeret keresztül a városon.
A vaiṣṇava hagyomány szerint a menetben való részvétel különleges áldással jár. Jagannātha látványa megszabadít bennünket minden bűntől, a kötél húzásával pedig biztosíthatjuk, hogy ne kelljen újra megszületnünk ebben az anyagi világban.
A menet a Hősök teréről indult 11 órakor és az Andrássy út – Oktogon - Deák tér – József Attila út – Apáczai Csere János út – Dorottya út útvonalon jutott el a Vörösmarty térre, ahol egész napos színpadi program, tradicionális indiai zene, tánc, jógabemutató, filozófiai előadás, gyereksátor, ízletes vegetáriánus ételek, valamint gazdag kirakodóvásár várta az érdeklődőket.
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola sátrában a Vörösmarty téren a következő előadások voltak hallhatóak:
14:00-15:00 A félelem legyőzése
Mañjarī devī dāsī (Magyar Márta), vaiṣṇava
teológus és vallásbölcselő
15:00-16:00 Krisna-hívők és a vallásközi párbeszéd
Govardhana dāsa (Tornóczky Gusztáv), vaiṣṇava
lelkész
16:00-17:00 A világegyetem a védák tükrében
Śacīsūta dāsa (Tóth Zoltán), vaiṣṇava
teológus
17:00-18:00 Jóga és egészség
Medvegy Gergely, vaiṣṇava
teológus és
jógaoktató
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola programja a nagyszínpadon:
Jógabemutató (kb. 16 órától) Medvegy Gergely, vaisnava teológus és vezető jógaoktató, Képes Andrea, jógaoktató, valamint a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester szakos hallgatói, Bacsa Terka, Benke Gabriella, É. Nagy Zsófia és Kotroczó Anikó szereplésével.
Képek a korábbi évek szekérfesztivál ünnepéről:
http://www.flickr.com/photos/
http://www.flickr.com/photos/
http://www.flickr.com/photos/
http://www.flickr.com/photos/
Idei képek a Galériában!
Lélekvándor