2010. május 09. Börzsöny - Beszámoló
Most voltam először „Lélekvándoros” kiránduláson. Sok képet láttam róla, és elterveztem, hogy valahogy eljutok. Aztán az úgy szokott az lenni, hogyha az embernek valami vágya van, és hajlandó tenni is érte, akkor előbb utóbb teljesül.
Szerencsére nem kellett sokat várnom erre a csodára alighogy megjelent a vágy a szívemben egy jó túrázásra bhakták társaságában, hopp a börzsöny szívében találtam magam, egy Diósjenő nevű faluban.

Reggel borongós volt az idő, nem hoztam esőkabátot, úgyhogy csak reménykedni tudtam, hogy nem fog esni.
Szerencsére kitisztult az ég, és ragyogó napsütésben indultunk neki a kanyargós falusi kis utcáknak, majd lassan összefonódott felettünk a bükkfák zöld lombkoronája és beértünk az erdőbe.
Nagyon boldog voltam, hogy ilyen szép környezetben bhaktákkal lehetek. Az igazi titka a Lélekvándor klub nagyszerűségének, hogy a bhakták szép környezetben társulhatnak egymással. Az erdők, rétek sajátos hangulata összekovácsolja az embereket és lehetőséget ad, hogy egy új, különleges nézőpontból ismerhessük meg ezeket a nagyszerű lelkeket.
Már a túra elején egy elég erős emelkedőn jöttünk felfelé,

majd egy gyönyörű tisztásra értünk. Nagyszerű kilátás volt onnan a tájra. A délnek néző, meredek lejtőkön alul bükkfa feljebb, tölgyesek, és elvétve egy-két gyertyán és magas kőris.

Ahogy körülnéztem a csapatban útközben mindenki beszélgetett, viccelődött, hol kisebb csoportokba verődve, máskor csak kettesben vándoroltunk. Érdekes volt megfigyelni, hogy a beszélgetések mennyire idomultak a domborzati viszonyokhoz. Meredek, szuszogós hegygerinceket egy két elejtett szó, egy kedves érdeklődés jellemezte a másik hogylétéről, az egyenes terebélyes hegyi utakat pedig a terjengős, jóízű beszélgetések.
Egy kicsit nehezebben vettem az akadályokat, mert ekadasi volt. Aztán tartottunk egy nagyobb pihenőt, és gyakorolhattuk a bhakták közti szeretet kimutatásai közül a két kedvencemet. A prasáda felajánlását és elfogadását.
Nem is lett volna teljes a nap, lelki táplálék nélkül Isvara Krisna prabhu tartott egy leckét.

Az út többi része is hasonlóan vidáman telt, mindenki talált magának természetéhez illő elfoglaltságot. Volt aki régészkedett, akadt, aki útjelzéseket keresett a fákon, a gyerekek vadász leseket másztak és ebihalakat nézegettek a pocsolyában.
Sok szép élménnyel és még több kilométerrel tértünk vissza a kiindulópontra. Remélem, minél hamarabb tudok jönni megint!
Bhakta Leskó György
Letölthető:
(mp3, ~43Mb)
2010. május 9. - Börzsöny
További képek a Galériában!
Akik a túrát teljesítették:
Amritánanda déví dászí, Bencsik Alexandra, Bencsik Lajos, Budai Márk, Csibi Gábor, Gadabhrit dásza, Illés Brigitta, Ísvara Krisna dásza, Knódel Judit, Krisna dásza, Leskó György, Mandzsarí déví dászí, Mukunda, Pálinkás Balázs, Pálinkás Csaba, Pálinkás Viktor, Takács Zoltán
Lélekvándor

