Lélekvándor
2009. szeptember 13. Dömös - Vadálló-kövek - Prédikálószék - Beszámoló
Márton Zsolt írta:
Egy maroknyi csapat eltökélt szándéka: havonta egyszer hódítani kirándulva. Csúcsokat dönteni, kilométereket taposni, a jóság kötőerejében tartózkodni.
Több mint negyvenen gyülekeztünk a Visegrádi-hegység lábánál, Dömösön. Mosoly ült minden Arcon, akár a Napon. Ragyogott az Ég is, sugarát szórta közénk is. Gyors csapatfotó, rövid megnyitó, fohászkodás Krisnához a Lélekvándor Klub megszenteléséért.
A főszereplő ki más lenne óh? mint a kókuszdió! Krisnának felajánljuk és a földhöz vágjuk.
Még szerencse, hogy vezetőnk Gaura Krisna ilyen erős! Haré Krisna hangzott az ajkakról, s a dió apró darabokra hullott. Ne vesszen kárba, szétosztjuk, s gyomornak legyen hála, lakmározott minden pára. A friss kókusz íze, ízlelő bimbóinkat hozta lázba és Krisna ereje ezáltal adott erőt utunkhoz. A kókuszdió az anyagi testet képviseli. Amikor összetörjük, kifejezzük azt a célunkat, hogy kiszabaduljunk a test fogságából és végleg hazavándoroljunk.
A lezárt úton könnyedén sétáltunk, enyhén emelkedett, de betonos műút lévén semmi nehézséget nem okozott.
GPS és térkép mutatta az utat. Egy nagyobb kiránduló csapatot utolérve, a tisztásnál kellett az útról letérni. A patak mi a hegyekből szaladt, hűsítő vízével nyújtott játék lehetőséget a gyermekeknek.
A tisztás szélén meredek fal állt, minek oldaláról Kaintz György forrás csörgedezett.
Akkor még nem is sejtettük e hely lesz végső vigaszunk. A térkép szerint célunk nem más volt, mint a Vadálló-kövek és a Prédikálószék, mely épp a falon keresztül húzódó útnak a végén lakozik. Az út már az elején megmutatta igazi arcát, az első lépések is meredek, csúszós talajt tükröztek.
Az ismeretlen, mi előttünk állt, nem vezetett félre senkit. Tisztán mutatta mit vállalunk. Csoportunk tagjai, családok gyermekeikkel együtt kapaszkodtak egyre-egyre feljebb a hegygerincen.
Az erdei utat balról-jobbról meredek szurdok völgyek szegélyezték, a gerinc mint egy taréj, időről-időre sziklamászáshoz megfelelő emelkedőket nyújtott. Amatőrökként érkeztünk az alig 10 km-es sétához, nem pedig profi sziklamászáshoz készültünk, így pár száz méter után pihenőt kellett fújni.
Az emelkedők maroknyi csapatunkat osztotta meg, szabdalta fel. Visszatekintve egy vert sereghez hasonlítottunk leginkább, Gaura Krisna meg is jegyezte: „ez nem is Lélekvándor Klub, hanem Testelhagyó!” (milyen igaza volt!).
Az emelkedők széthúztak minket, mint a rétestésztát nyújtáskor. Isten megismerésének 10 szintje van. A tökéletes megismeréshez lépésről-lépésre kell haladnunk. A 10 szintből a hatodik Isten felismerése a Természetben. A teremtő jóvoltából a fáradtság mellett mégis meg tudtuk tapasztalni teljes egészében ezt a szintet is.
A táj szépségeit is észrevettük, a szikla ormon virágot hozó kövirózsát,
a villám által kettéhasított monumentális fát,
a fába ágyazott villanypásztor tartókat, az egyik fa alatt lévő szarvasbogár fejeket, mely valamely madár vagy rágcsáló étkező asztala lehetett. Ahogy egyre több időt töltöttünk el az erdő mélyén sétálva, úgy kerültünk egyre távolabb a hétköznapi rohanástól. A Vadálló-köveknél elénk tárult a hegység lenyűgöző szépsége, a táj szemkápráztató panorámája.
Egyesek üdvözölték a lábuknál heverő völgyet: „Gauranga”, mások csak leültek és szusszantak párat a csúcskísérlet előtt, voltak, akik a Dunakanyart bámulták. Akadtak olyanok, kik a szikla ormon állva széttárt karral, ráülve a szélre szárnyaltak a természet fölött, mint a sas madár. A hely megérintett mindenkit, a gyerekek rohanva csak feljebb és feljebb szerettek volna menni, hogy onnan lássák a Dunát.
Versek:
Szél
Nincsen szárnyam
Hogy szálljak
Hogy társam
Megtaláljam
Csak vágyam
Hogy lássam
Hogy érezem
Miként süvítesz el mellettem
Mikor könnyem
Kicsordul
Tudom,
Itt vagy velem a kopasz csúcson
Széttárt karom
Ölel
S testem eldől
Ajkam ordítva kérlel
Maradj!
S táncolj vélem
Régi testvérem
Szabadság szeleTe, Föld eleme
(Budapest, 2006. szeptember 10. Márton)
Szelek Szárnyán
Felhők szárnya
Örök mozgása
Melegben hűsít
Hidegben süvít
Faleveleket
lebegtet
S olykor fákat dönt le
Megváltó esőt hoz
S olykor özönvízzel sújtó átok
Fokozatosan
erősödik
Meglepetésként pusztít
Árnyékot szállít
Árnyként tör ki
Zászlót lobogtat
Vitorlát dagaszt
Tavat fodroz
Búzatáblát ringat
Port kap fel
Látást ezzel vesz el
Olykor táncot ejt
S forgószélként jön el
Ezer arcát mutatja
Miközben illatát szórja
Békát, pókot hord össze
Hogy erejét közölje
Szabadságot hirdet
Erő e jelképe
Hosszú hajat fúj
S néha embernek, juj!
Tiszteletet követel
Még ha arcodat lágyan simogatva is beszél
Félelmet kelt
Ha dühödten tombol e vidéken
Felhőkkel szálló
szél
Lelkem megnyugvást remél
Minden nap régi vágyam kél
Ha társad lehetnék
Táncolnék önfeledt
E szép táj felett
Csak fogd két kezem
Szabadság szele, Te!
(Budapest, 2006. szeptember 10. Márton)
A gyerekek frissességét csak a fáradt felnőttek bóklászása törte meg.
Talán itt érezte mindenki, milyen kicsik vagyunk az óriások között. Visszanézve apró pontnak tűntek társaink, a völgybe tekintve óriások voltak kezünk munkásságai. Erdőket vágtunk ki, falvakat építettünk. A Vadálló-köveknél fáradságtól elkeseredve kiáltottuk ki a tisztást Prédikálószéknek. Hosszabb pihenőnk alatt hagytunk időt arra, hogy mindenki bemutatkozhasson a többieknek, pár szót mondjon magáról, hogy az Embert is megismerjük.
Konklúzióként levontuk, hogy a munkanélküliség általános probléma manapság, de ilyenkor kirándulni kell!
Itt fogyasztottuk el a társakra is gondoló, mesterkezű Évák fahéjas és kakaós csigáit is.
Mert ha valaki esetleg nem hozott elemózsiát: „Nem szánt - nem arat a madár, mégis eltartja a határ.” A fahéj és kakaó elemekben megtaláltuk az ízt, mely új erőt adott az isteni élmény továbbkereséséhez. Felvetődött egy kérdés is: hogyan tovább? Gyerekekkel visszafelé ezen a terepen nehéz lesz haladni, körbe viszont nagyon hosszú az út visszafelé. Maradtunk az eredeti tervnél. Fizikailag és mentálisan is összeszedve magunkat, legyőztük az utolsó 800 métert és felértünk a Prédikáló székhez (639 méter magasan vagyunk!). A sziklák által formált székről a teljes Dunakanyar a Visegrádi várral mosolygott vissza.
Ezért megérte!
Ahol eddig négykézláb másztunk felfelé, ott most gatyafékkel csúsztunk lefelé. A csúcs szépsége ennyit jelentett, a fáradtság győzött. Lefelé valahogy gyorsabban ment és könnyebben (bár erről lehetne párbeszédeket folytatni). Egy óra alatt visszaértünk a völgybe, és a túra elején játéknak használt hűsítő forrásvízzel most szomjukat oltották a vándorok. Elterülve pihentettük lábainkat ágyunkon, a réten. Sajnos egy sérültünk volt a végére, Mahárání a bokáját meghúzta.
Ezúton is kívánjuk az egész csapat nevében mielőbbi gyógyulását, és reméljük, a következő kiránduláson is velünk tart! A patakparton egy vonalban kiült a turista sereg, mint a fecskék a villanydróton a költözés előtt. Majd búcsúzóul egy közös fotót készítettünk, így fotóval indultunk – fotóval zártunk.
Érdemes megnézni az arcokon a változást. Rádhánátha nem a fáradtságtól fogott padlót a végére, hanem mert felajánlottak neki egy tepertős pogácsát, de persze csak merő véletlenségből! Bhakták, legyetek mindig résen! Ki lett persze cserélve krumplisra, és itt is volt egy megállapítás: „A jószándék a fontos!” Ez a kis történet a Lélekvándor Klubban csak vidámságra adott okot, hisz minden jó, ha a vége jó, ezen a szép kiránduláson pedig az elejétől a végéig minden nagyon jó volt.
Hogy megérte-e mindez? Igen. A kókuszdió is szerencsét hozott, mert ha nem is végleg, de pár órára hazavándoroltunk, kiszabadulva a test fogságából. Rájöttünk, hogy a jógához edzeni is kell, a túra ezt a célt is szolgálta. Találkozunk Istennel, önmagunkkal, emberekkel, állatkákkal, növényekkel, természettel. Kell ennél több?
Krisna megismeréséhez, a tiszta megtéréshez minden lépcsőt fel kell fedezni, meg kell mászni, legalább havonta egyszer!
Üdvözlettel: A Természet és Márton Zsolt
A túra térképe:
A GPS rögzítette:
További képek a Galériában!
Akik a túrát teljesítették:
Amritánanda déví dászí, Burony Péter, Csaitanja dásza, Csibi Gábor, Csizmazia György, Dervár Zita, Éder Annamária, Éder Beáta, Éder Zsuzsanna, Fekete Zsuzsanna, Francsics Éva, Gárdonyi Gíta, Gárdonyi Lili, Gárdonyi Lolita, Gaura Krisna dásza, Illés Szabolcs, Karuna Szindhu déví dászí, Knódel Judit, Kotroczó Anikó, Kovács Bendegúz, Kovács Zoltán, Kramanics Péter, Lichtblau Krisztina, Mahárání déví dászí, Mandzsarí déví dászí, Márton Zsolt, Melher Viktor, Nagy Richárd, Nagy-Bencz Vera, Pálinkás Balázs, Pálinkás Csaba, Pálinkás Viktor, Perepatics Lilla, Rádhá Thákurání déví dászí, Rádhánátha dásza, Schnitchen Csaba, Sólyom Gabriella, Strasser Annamária, Takács Zoltán, Teply Edina, Tóth Éva, Tóth Józsefné Éva, Tóth Katalin, Újházi Csilla